2005/08/29

"Éljen a Cédrus!"

Nos, megjártam a nyár harmadik, egyben utolsó táborát, az izmos Cédrus-edzőtábort.
Maga a társaság megszokott, napi 8 órákat táncoltunk esetenként, ami kellemesen kimerített azért, de jól bírtuk.

Ami a legérdekesebb volt az egészben, az egy barátság. Nincs energiám, csak ködösen fogalmazni, de az ötödik üveg sör után Keserédes nosztalgiára, meg TCS-re járni Savaria utcáit, úgy, hogy mindkettőnk szívét ugyanaz a hiányérzet nyomja, egy szép emlék marad. Gyuri, ismét köszönöm!

Most meg Ákos Vidám Dal-ja megy, egész pontosan a Bonanza Banzai-tól. Soha jobbat!

2005/08/22

elzúztam


A fergetegesen 'forró' hangulatú Ákos koncert után, amiről ha szerencsétek van még egyszer írok valamit, most elzúzok Cédrus tánctáborba. És az jó, mert tanulunk sok szép új táncot, meg megint együttleszünk a tánccsoport népével, ami már június óta nem történt meg. Tehát öröm a köbön.

Addig meg vigyázzatok, nehogy egy szabadeső felettetek vegye észre, hogy elszakadt a zsinórja. (Timooval ugyanis avval 'viccelődtünk' egész pénteken, hogy milyen hangja és következménye lenne, ha egyes tárgyakra ráesne egy muki 800 méter magasból. Szerintem olyan hangja lenne, hogy 'TUFF', Timoo barátom szerint viszont inkább 'PLATTY'. Szóval ez egy érdekes probléma. Elgondolkoztatok például azon, hogy milyen, ha egy szabadeső ráesik egy vizibiciklire?? Vagy mindjuk egy libára??)

2005/08/18

D Ö R R E N E T !


Holnap nagy nap lesz!
Mint a nyáriszünet utolsó tábora előtti utolsó buli, Timoo-val leugrunk (egy váltás alsógatya és egy fürdőgatya társaságában) Füredre. Egy nap csupán, de mégis élménydús leszen. A nap koronája minden bizonnyal az Ákos Utolsó Hangos Dal Koncert lesz. Az utolsó előtti. Feláll a hátamon a szőőőr!

2005/08/15

GOMBA

A Rojtos táborban történt vala, hogy megszületett első becenevem.
Kétbodony egy különleges falu. Sőt, nincs is több ehhez hasonló. A falu végén ugyanis van egy piros traktor. Este pedig nincs közvilágítás. Így aztán a tánc tábor okos népe kitalálta, hogy az a Világ Vége.

Jómagam pedig elindultam első reggelünkön, és túráztam egy nagyot (15 perc, hehe), amit aztán büszkén meséltem a tábor lakóJinak. Erre a Máté nevű jómunkásember, aki mellékesen a bőgős szerepét tölti be a Rostos zenekarban, egy egész este folyamán azt ecsetelgette, hogy a Világ Végén túl nem mehet ki senki, csak aki se nem ember, se nem állat, se nem növény. Tehát vagy UFÓ az illető, vagy gomba. Annyira azért még neki sem volt sok mersze, hogy engem UFÓnak kiáltson ki, ezért aztán én lettem a Tábor Gombája.

Büszke vagyok rá!

Liliom - háttérkép



Megcsináltam első háttérképemet. Kis logikával rá is lehet jönni, honnan jött az ötlet. A kép a mandolux.com-ról való, további sok gyönyörű kép társaságából. Ajánlom!

2005/08/13

Csajok



Lassan photobloggá alakul a naplócska, de nem tudom nem megtenni, hogy ne töltsem fel ezeket a képeket. Egyszerűen a lelkemet nyomja ez a Rojtos-tábori dolog, ezúton is próbálok belenyugodni (kicsit). A lányok pedig gyönyörűek, természetesek, és magukat adják. Nincs rajtuk smink, se álca, se jelmez. És ez az, ami lehengerel.

2005/08/07

Rojtos tábor

Az utóbbi távoltöltött egy hetem talán a legszebb hetem volt ezen a nyáron. Új embereket megismerni, feltárni lelkedet, visszatérni önmagadhoz, a kúthoz. Ilyen volt ez a tábor. Mindennek tetejébe két és fél éve először szerelmes is lettem. És már nagyon rég óta először sírtam. Hát ez sem sikerült.

Néha úgy éreztem kegyetlen az élet, de amikor kimentem lépni a mezőre, mindig elbeszélgethettem a mindent körülvevő Teremtővel, és ez hatalmas megnyugvást jelentett számomra. Kitisztultam. Lelkileg is, testileg is, szellemileg is.