uhh, mi minden történt velem az eltelt majdnem egy hónapban... kicsit nehéz lesz összefoglalni, és nem is nagyon szeretek kényszerből írni, de Timónak kicsit igaza vagyon, I shouldn't abandon uzsi.

Krisztim. Jelen pillanatban épp betegek vagyunk mindenketten, ahogy Ő ezt kiválóan leírta 3 törzshellyel: fotel, ágy, wc. Igen kellemetlen a dolog (nem tudom, megyek-e még a héten suliba). Azért itthon lenni jó.
Csatolok egy képet, ami a múlt szombati buli előtt készült, mikoris Kriszti megtalálta A Gyűrűk Urás sapkám. Ez egy tök jó cucc, megkértem még egyszer régen egy ismerősünket, hogy ugyan hímezze már bele nekem ebbe a sapkába az Egy Gyűrű feliratát. A hölgy kedvesen elvállalta, majd hozta a kész művét egy pár hét múltán, amin véletlenül fordítva volt a felirat. Gáz volt, pláne, hogy ezt én akkor megmondtam. Mindegy is, azóta a sapka a közös nevetések tárgyát képezi (és bár szombat este felvettem és jó volt, Kriszti sem szereti - pedig ha szeretné, hordanám). Készült a fürdőszobában. Imádom a mosolyát, és azt, hogy ő is minimum (na jó, pont) olyan mértékben őrült, mint én.

Hétfőn pipázni voltunk a barátaimmal és Timó barátnőjével, Szabinával. Ez volt az első érdemi találkozásunk a lánnyal. Meg kell hogy mondjam, sokkal szimpatikusabb, mint amilyennek képzeltem, és ezt ki is feleztem Marcinak (itt a félreértések tengere végett át kell fogalmaznom, mert nem úgy hat, amit mondtam akkor is, és ide is leírtam, mint azt szeretném.)
---Senkit nem szerettem volna megbántani. Célom egyedül Szabina és Marci kapcsolatának méltatása volt, ami szerintem túlmutat Marci minden eddigi kapcsolatán. Nem akartam senkit leminősíteni, és nem személyekről beszéltem, hanem a kapcsolatok milyenségéről. Elnézést, amiért durván fejeztem ki magam, hiba volt.
---
Itt jön a hétfői pipázás negatív élménye is, tudniillik szerintem a csók (a maga nyelves valójában) a szexualitás körébe tartozik. Még ha ez így kicsit erősen prűd is volna, akkor nagyon feszélyezett, ahogyan ott nyalták-falták egymást. És nem irígység beszél belőlem, sem semmi ehhez fogható, csak egyszerűen
nekem ez a magánügy kategória része. Nem akarom látni, nem fér bele egy baráti pipázás kereteibe.
---
és megtoldom még egy valamivel:
mert kell
ezen az egészen ti nem tudtok változtatni, és nem is kell nektek. Azt remélem, ez az én hibám, és igyekszek megváltozni. Mást nem tudok írni.
---
Persze megértem, hogy csak heti kétszer-háromszor látjátok egymást, és ilyen szempontból tényleg irígylésreméltó az én helyzetem, aki 10 perc gyaloglásra lakik a barátnőjétől, de a két társaság így akkor sem vegyíthető. Elnézést pedig nem kérek a picsáskodásomért. .

Ezt [i]leszámítva[/i] a hétfői együttlét jó volt, Megcsináltam Bulátáról az első igazi (hogyismondják...) portfólió fotósorozatát, amin két kedvelt elfoglaltsága végzése közben figyelhetjük meg a maestrót, úgy mint pipázás és sörivás. Móka.
Mára ennyi. mostantól sűrű
bben írok.