Számvetés habbal

Az apropó, aminek okáért írok az, hgy ma este lementünk Anyával a pincénkbe (a solymári pincénkbe, ami amolyan bormúzeum jelleggel tárolóhelyként szolgál a soha elő nem vett borainknak), és összeszedtünk 14 palack bort a vasárnapi szülinapi ünnepségre. Igazán felemelő érzés, amikor elhangzik, hogy erre az alkalomra (ti. nagykorúvá válás) még a '98-as Szepsy 6 puttonyos sem sok...

Előjött az érettség témája, mire azt mondtam Anyának, hogy már lassan nem szégyenlem magam férfinak hívni. Hiába, azt gondolná az ember, hogy ez a 18. szülinap mizéria, meg érettségi, személyi igazolvány, és a többi mind-mind csak üres szöveg, de lassan rájövök, hogy mégis felnőtté válok és váltam. Jó érzés, bármennyire felelősségteljes is.

Ma este kibontottuk 2 új borunkat, a 2004-es Cabernet Franc válogatást, és a Stílusgyakorlatot. Mindkettő hordóminta, még palackban sincsenek, és mégis olyan meggyőző kedvességgel hívnak magukba, vagy éppen magukat belénk... élménnyé varázsolták a maestét. (ezt valami miatt nem mertem még felírni a Heimann.hu-ra, pedig oda kívánkozna)

Valamiért az utóbbi időben teljen átalakult az Ákossal való "kapcsolatom", a bennem élő Ákos-kép.
Eddig volt egy "ideális popsztár" képem, a mostanihoz képest, most valahol megtaláltam benne a költőt. Az ő kezében a zene csak egy eszköz, amivel a szavakat felemeli. Megtanultam két versét, és ennek még nincs vége, mert úgy érzem megismertem. Látom az arcát, az igazi arcát.
Nagyon szívesen beszélgetnék vele egyszer igazán hosszan, mint költővel. És nem kérnék autógrammot.

Egy időre ennyi... csapongó, és minden kifejtésre szorul, de ennyi.
Maradok tisztelettel
erdojaro